USA Roadtrip: The city of angels

Hello again,

The sun disappeared on the horizon a half an hour ago and there is not much to see in the Dark in the otherwise gorgeous Arizona desert so I decided to write to you again! The previous episode ended with the cliffhanger that we left DC for the sunny Los Angeles with a stopover in Cleveland, OH.

The flight was actually great, after the endless corn and wheat fields of the midwest, the breathtaking bird’s eye view of the grand canyon and the surrounding rock desert is always a pretty sight and we also got offered some audiovisual entertainment, „The vow”. Trying not to spoil anything, Rachel McAdams falls back in love with Chaning Tatum (Ooops...). 

At LAX I noticed that the foil I wrapped around my bag was gone which means that the Toilet Safety Administration (South Park reference) was really interested in my shower gel. Thank god, there wasn’t anything missing, so we immediately took the shuttle to the car rental pickup lot to get our bottoms into our new Dodge Grand Caravan minivan. Surprisingly, it looks almost identical to our earlier Crysler Grand Voyager, maybe there is a minivan standard in the US.

Our first destination was an arbitrary place to eat which turned out to be an Indian express grill. Unfortunately, it was rather a Mexican place disguising as an Indian one and the food was absolutely terrible to the extent that Peter experienced the first throw-up of the trip and not in the good way. I think we’re done with Indian food for the rest of the trip.

The accommodation this time was the Banana Bungalow on Hollywood Boulevard, which was the best accommodation so far, we even got a kitchen and a fridge. Of course, we arrived too late to join the clubbing night organized by the hostel so we chatted a little with some Scottish girls and a guy from New Jersey who turned out to be a writer. He told us that if we ever need inspiration for anything, Hawaii is the place to go to and even told us the way to make an easy living there: work on an organic farm. Well, I’ll keep this in mind just in case. 

We started the next day with a long walk on the Hollywood walk of fame taking pictures with our favorite stars. It’s hard to describe, but It’s a pretty lively place, I really liked the vibe there, felt like a big party. Actors are on the street dressed as Batman, Spiderman, the mad hatter from Alice in Wonderland, storm, troopers, etc.

After walking the street both ways, we hopped into the car and drove all the way to see the misery and poverty of Beverly Hills. First, we looked up the location of the Playboy mansion but unfortunately we could only see the gate and an arriving prospective playmate. She looked really good at math. Since we didn’t wanna spend money on a „Starmap” (i.e. a map that marks the location of celebrities’ houses) we made up fake stories about which mansion belongs to whom.

Rodeo drive was the next stop, but we didn’t even get out of the car there as we were so horrified by the poor people all around, it’s so sad, that some people have to live like this, life is so unfairJ. Instead, we headed straight to Venice beach to meditate a little on how great it would be to work in the office on a rainy weekday.

On the way there and back, the main reason why I wouldn’t live in LA became apparent. The traffic situation is just abysmally horrendous, even four lane highways are stuck hard all the time. The public transportation situation is even worse, there are a few metro lines but they don’t really connect interesting places and the buses get stuck in the same traffic jams as the cars.

In the evening, we watched the sunset from the Griffith observatory which provides a marvelous view of LA and the Hollywood sign, can’t say I was disappointed. The observatory itself used to be an actual one even though it’s impossible to see anything useful now due to the smog and therefore the telescopes are just part of an exhibition now.

We arrived back to the hostel just in time for a free pizza party, where I could utilize my free food skill I polished to perfection over the past two years in the department. It was after this when I met the first arrogant and annoying Australian of my life. He was a rodeo rider with a completely incomprehensible accent and the worst sense of humor I ever seen. Since he refused to tell us his name, we (more precisely Daniel) named him the Australopithecus to reflect his appearance and manners at the same time. 

I also made friends with the Russian receptionist girl whose accent I guessed correctly at the first attempt which I’m very proud of. Working with a Russian advisor and hearing a lot of the other Russian professor’s accents trained me very well apparently!

For the last day in LA, we departed for the first time during the trip. Ákos and Dan took the car to Pasadena to check out Caltech and then suffer a little on the sun of Malibu beach. Peti, Csaba and me hit   Universal Studios instead. For anyone who considers it, it’s absolutely worth the $80 entrance fee. The studio tour at all the shooting sites including the standard NY set, the wild west, the original Bates motel, the plane crash site of the war of the worlds and so many more iconical places that enthralls the living dump out of a movie geek like me. The tour was guided by Jennifer Love Hewitt’s alleged boyfriend. As I don’t really follow celebrity news, I have no clue if he actually was the real deal.

The rest of the studio is like a Disneyland but a lot cooler, the Transformers 4D attraction was the most beautiful IMAX 3D based rollercoaster I’ve ever ridden and the other attractions were just as awesome except maybe the Shrek 4D which was a little boring. By the afternoon, the lines got a lot longer as more and more people showed up (this Monday happened to be the memorial weekend Monday, so even the locals had the chance to storm the park). Fortunately, standing in line wasn’t just a boring waste of time as every attraction had a background story introduced during the wait.

Not all of the thrills were rollercoasters, there were some shows too, e.g. a special effects presentation which was really cool up until the point when they brought in a Jar-Jar Binks style character named Jerry who tried to be funny by falling over, forgetting himself in the set, etc. From me that’s a giant facepalm, apparently, the rest of the audience were actually entertained… I’m not a namist, but from now I’ll consider Jerrys a bad omen.

At the Terminator 2 show (which is the oldest attraction in the park and it's indeed really cool), a similarly annoying character tested our nerves. This time she was the spokesman of Cyberdyne presenting the background story on a very high pitched voice including thousands of

-Oooookkaaay-dooookkkaayyyy? Suuuuuuupppppeeeeer!

Since Ákos and Daniel were still in Malibu, we took the metro back to our hostel. To my greatest surprise, we were never asked for tickets (we bought them from the machine), maybe that’s also a reason why this state is constantly bankrupt. 

After having another evening session with our BFF Jim (Beam), we called an early night and hit the road early morning to the Grand Canyon. But that’s another story for next time.

Usa Roadtrip East Coast

Hey everyone,

Since Csaba is also writing a blog about our road trip in Hungarian (buc-usatrip.blogspot.com) and my English writing skills can obviously use some practice, I decided to share my take on these events in English. Hope this doesn’t mean loosing all my faithful readers. If you’re one of my native English friends (especially if you’re Jake) and think that my writing skills would benefit from your feedback, feel free to share it with me.

So let’s start from the beginning.  As most of you might already know, we’ve been planning this trip ever since I set foot on US soil, and now – after hours of facebook chat planning/organizing/making politically incorrect and inappropriate references involving the female genitalia (keep in mind, this is the story of five Eastern European guys) -  it’s finally happening.

So here’s our team: Csaba, a Budapest lawyer, my best friend since first grade in elementary school, Ákos, Péter, Dániel, all impeccable products of the physics program of Budapest University of Technology and Economics and last but not least, my incredibly handsome but still unreasonably humble self.

Stage 0: DC&College Park with Ákos and Daniel

The first folk to enjoy the smooth night touch of our couch was Ákos. Apparently, the MSU semester ends two weeks earlier than the UMD one and being bored of East Lansing’s enchanted forests, he decided to arrive to the base camp a week earlier. After a brief make out session with Momo, I immediately threw him to the deep waters of U-street and Adams Morgan, and with a few other folks, we constructed a fair hangover for the following day using beers and jellowshots in the company of a dancing pirate (the shots were only $1 if ordered while the pirate was busting his moves). For the record, the power hours (Unlimited drinking for $10) at Town Tavern are between 8-10 on Saturdays. Yes, we missed that. 

Besides visiting the Capitol and the Congress Library which are beautiful buildings with bunch of statues (pics to follow on facebook later), our next few days were dedicated to hunt down some carps for the Fisherman’s soup we were planning to make. Sadly, carps just appear to refuse to die during the first half of the week and we had to lower our standards and buy a bunch of dead catfishes at the Fisherman’s wharf near the Potomac waterfront. Apparently, the people selling the fishes are not allowed to clean them (kibelezni/megpucolni, vocabulary+1) in the US and we had to take them to a licensed pirate fish cleaner who seemed to be a little overly enthusiastic about his job and we were given a 30 minutes lecture about  the past and present of the artistry of removing sea creature intestines which could have been only made more credible had he had a hook instead of at least one of his hands. That would have been real badass.

I also gave Ákos a campus tour, during which we passed through the undergrad housing area of south campus which first of all looks like an ancient Roman forum and secondly it is usually filled with fine ladies enjoying the sun in their bikinis. We figured that the best way to achieve an unnoticed polite and respectful creep-stare is to wear our aviators. Well, turns out it doesn’t help much if you don’t pay attention and walk straight into a construction fence...

On Thursday, we started cooking for the Hungarian Invasion party which I threw in order to have the best of both worlds mingle with each other in the company of a lot of food, pálinka and beer. How could this be bad, right? Well it took an unexpected 16 hours diluted with occasional, „I’m so tired of this shit..” style movie watching and distracting Katelyn from doing her work. Midway through, Dan arrived in the middle of the night from Berkeley just in time to witness the creation of the most unorthodox paprikáschicken ever conceived. 

As a closing accord of this chapter, I took both to campus the following day to get a last minute I-20 immigration signature just in case somebody in Arizona wanted to detain and deport me for posing as an illegal Mexican immigrant driving his rental car. (Little explanation: according to recent Arizona law, the police has to detain and possibly deport anybody who can’t prove it with sufficient immigration documents that they are lawfully in the US as the detaining part happened to a high ranking German official of the local branch of Mercedes) I got lucky, they had an academic adviser on call who did it for me, hurray. 

Stage 1. DC

The Friday night party went very good I think (and mostly remember). The food turned out to be super popular, a lot of people came and we made a giant mess (gazillons of thanks to Katelyn and Shirley for cleaning up most of it!!). The remaining two Hungarians found their way to the House and the pálinka arrived safely with them too.

According to the original plan, we had an appointment at the white house 7:30am the following day, but thank god that got cancelled due to some unexpected oval office party so we started in the National Archives later at a much more friendly 10:45am. Besides being a beautiful building, the Declaration of Independence, the Bill of Rights and the Constitution and unknown to me, an original copy of the Magna  Charta from England. At this point we started wondering: If somebody just burns all these documents, are all these people suddenly become British??

Still mostly hungover, we left the Archives for a Chipotle to share some awesomeness with my friends. Since in Hungary, the soda fountains are almost never consumer accessible, our Budapest based friends were slightly puzzled. More precisely, Pete wasn’t puzzled at all, he was so happy that the drinks were free in the US up until the point when Ákos told him that they wasn’t. 

Our next stop was going to be the Air&Space Smithsonian but since I wanted to see something new too, we first went to the Hishorn right next to it where there was a visual illusion exhibition that was just simply supercool. After getting intimate with the moonstone, we headed to my favorite Irish  pub, Fadó’s to watch the Champions League finals and see my favorite Indian going into several cardiac arrests over Chelsea’s struggles and eventual victory.

A few hours of monument-crawl followed and I realized that the lake on the mall is the lake where politicians and government official conspire on a bench in movies so we couldn’t resist the temptation to make some pics/videos of us doing it. It will surely go well with the X-files OST.

As by this time Mr Jetlag punched our heroic friends in the face hard, we decided to head back to our HQ on 51st Ave and put us on the charger. 

Stage 2: Philly&NY

The next morning we woke up and got ready to hit the road surprisingly quickly. Our first destination was the Sandy Point Beach in Chesapeake Bay as we wanted to be able to say at the end of the trip that we swam in both of the Oceans washing the US shores. I’m not sure if the car key had the same intentions, but nevertheless I forgot it in my swimsuit pocket and rendered the remote unusable for a day but fortunately no permanent damage was done.

Philadelphia was the next stop where we obviously had to make some cracked Bell pictures and eat a cheesesteak lunch after which we took a tour in the Independence Hall narrated by a very angry little man. Seriously, his passion and theatrical anger in his voice actually made me wonder if he was unsatisfied with how history turned out. Maybe he was a secret redcoat agent...

We also realized that the three most popular tags at this part of the globe are independence, liberty and freedom. I think there might easily be a random historical sight generator working along the liberty/independence/freedom + object scheme. Anyway it was pretty cool to see these places live and Philly seemed to be a pretty nice city where of course it’s always sunny.

Now it was my turn to drive and as I hadn’t driven for ages (other than the driving test), starting with a minivan was a little challenging in the beginning, but I got used to it pretty quickly and it was all fine except for the Lincoln Tunnel which was a little claustrophobic and I had the feeling that I was driving on the only golden path and if I had steered away even the slightest I’d have smeared ourselves on the wall. So yes, I can say I’ve driven in Manhattan, niiiccceeeee....

Our first Hostel seemed pretty nice at first but we had to realize pretty early that whatever time of the day you check in, there will be people sleeping in the room. I actually think that one of the guys was dead as he was sleeping when we arrived and he was still sleeping 14 hours later when we left for our first NY day. It turned out later that this is a common phenomenon in hostels, so we quickly named them the sleeper cell and ignored them.

The hostel itself was located on the corner of Amsterdam Ave&103th St which is very close to Central Park so I convinced the guys to ignore the exhaustion and go for a night walk in the city. Actually I just wanted to have a beer at the Galway Hooker but it’s pretty close to Grand Central/Times Square/Empire State so Csaba could put his head into a constant upright position and just stare at the skyscrapers.

The next day we did the standard Statue of Liberty/Ellis Island cruise (which was the third time for me, I swear the next time I go to NYC I’ll refuse to see a single sight)  in the pouring rain after which it was time to have my one and only Five Guys visit of the year (a burger place). 

Actually feeling the cardiovascular contamination made us eager for some further walk in Central Park after which we headed back to the hostel for some promised $1 beer happy hour. This was a little disappointing as the party consisted of 40 dudes and one girl (like math parties, yeahh), numbers that grew a little by the time we got to the pub but the ratio remained constant so we were relieved to see a fussball table in the bar on which we spent the next two hours beating the living crap out of various South American duos.

The next day was Jerry’s grand tour around NY city. Jerry is a born and raised New Yorker in his seventies and an insatiable hunger for walking. For  $10/person he does a 10-13 hours long walk from all the way Brooklyn up to Central Park. This sounded really good, unfortunately, the execution was more like a hippy cult’s brainwashing bootcamp about world peace. Don’t get me wrong, I’m not against the notion, but going on and on overly sentimentally about how he cried like a baby about certain historical events (without much attempt to actually be historically accurate) quickly became rather annoying. He also complained a great deal about Europe not having too many WWII memorials dedicated to the Americans. Well, in Eastern Europe’s name I could have expressed my gratitude for Jalta, but rather decided not to.

Also, Hungarian speakers try to say quickly: „Kis Itália a kis genitáliájúaké”

Moreover, he was 90% deaf I think which is perfectly ok, but pretending to understand us and having the scariest evil genius laughter as a response to  yes/no question was pretty amusing.  In addition, he had that stereotypical german war criminal face which might have partly explained his constant attempts on befriending the Argentinians. At least he became bff’s (best friends forever) in an upper-middle aged Dutch guy with the worst jokes ever thought of on the face of this planet. You guys know that coming from me this means a lot. His  face was strangely red so we named him Cherry to fit with Jerry.

It was around this time when we realized that even though using English words in Hungarian conversations can be cool, it’s pretty dangerous around here. This revelation was prompted by Peter embedding the term „semen shower” into a conversation the details of which I won’t discuss but I can promise the dear reader that it was a perfectly appropriate and mature expression in the context.

After 8 wonderful hours  on this tour we decided to part ways and took the only girl from the group with us (Hungary-South America 2-0 muhhaha). Emily was Australian and was just traveling randomly for three months starting in New York and then going somewhere. She was a little shy at first but when she actually started talking she turned out to be pretty cool, so we rejected the dinner Jerry’s tour had to offer and the six of us went to an Indian restaurant where upon hearing us speaking Hungarian, the waiter invited us in with a gentle „beszélek ám én magyarul is!”. It turned out that he spent his college years in Budapest and was amongst the few who actually learned the language. It was pretty amazing as he barely made any grammatical mistakes. The food was awesome and super spicy (probably because the guy knew what Hungarians mean when they say spicy) which had some repercussions the following day not discussed in details on these pages for the reader’s sake.

To help our stomach in digesting, we hit a dive bar where they had a $2 shot happy hour all night and tried some whiskey’s none of us had before.  Also, I’m pretty sure we saw Slash there but since South Park told us he wasn’t real, I’m pretty sure it was one of my parents. Emily didn’t want to drink, but Ákos convinced him over the course of this conversation:

-          -Are you drinking?

-          -No.

-          -Yes, you are.

-          -Ok, so beer?

When this was done, we fulfilled biggest dream: The flat iron building and once we were there we realized that we might as well go up to the Empire State Building. It’s open very late in the night and we got up with virtually no line. It was a general thing that wherever I had t the top, o stand in line for hours and hours during my previous visits, this time we got in no time. On the Ákos randomly bumped into a high school classmate of this.. What are the chances?? Probability theory just doesn’t make sense.

By the time we got back on the street again, it was already pretty late so after finishing up with Madison’s Square Garden and Times Square, we headed back to the hostel to get at least some rest before leaving for Toronto the following day.

Stage 3: Niagara Falls and Toronto

To break the monotonicity of the 8 hours drive between New York and Toronto, we stopped at Watkins Glenn National Park, NY. It was pretty darn nice, I immediately thought about canyoning in Slovenia, I should do that again at some point. Driver switch and on the road again, it took us another four hours to get to Niagara Falls, where we took some awesome night photos.

This is when I managed to loose my camera somewhere by leaving it on the sidewalk next to the car. There is a word for that in Hungarian: to pajorize. It’s only used in a very special regional dialect mainly spoken in the region around me to describe making trivial mistakes in life resulting in mild to severe financial losses.

I only discovered that my camera was missing halfway to Toronto, we went back but it was already gone. Of course, we checked in with the park police where we parked next to a seemingly very confused guy, who started accusing us of following him. After a few minutes of a yes-no-yes-no-yes-no conversation, he came in to the building behind me and started crying to the officers that he couldn’t get out of Niagara Falls. 

To finish up the camera story, nobody turned it in but the following day I got a semi-Hungarian e-mail from a random dude that he found it and left it at the Mariott’s reception so the next day when we went back anyway according to our plans my first trip was to retrieve it. I was happy beyond reason.

This sorted out, we could actually move on to the Niagara attractions, first the boatride into the mist and then the walk beyond the falls. Both were pretty amazing, I can only recommend them to anyone visiting.

Peter even contracted some Navi infection that started to turn him blue as his flipflops started to release some color upon getting soaked in the waterfall. We achieved medical victory by stopping the rotting only a day later.

Rushing back to Toronto we managed to catch the early sunset in the CN Tower (which resonating with our earlier „semen shower” incident gave rise to some more grownupness) and have a nice walk on the Ontario shore, I still find that place pretty amazing.

Of course we were once again late from the hostel’s official pubcrawl, but this time we went after „the crowd” only to find the world’s worst pubcrawl. Seriously if I was doing something like that for a group of hostel people, I’d at least try to play social games, but this dude in charge was just standing there saying a few words to everybody and then that’s it. Oh, and when we almost believed that we could get through that day without hearing a single hungry Hungarian joke, he just had to ruin it for us didn’t he...

This signaled that we should find our own ways to navigate through Toronto nightlife and we decided to just start walking toward the north. A bad photo of me marked the birth of Vladimir, my Ukrainan mobster alterego and since we stopped in the hostel on the way to execute a bottle of William’s pear pálinka, it seemed to be a good idea to harass people on the street with a fake russian accent and trying to recruit them to the business. Maybe they would have taken us seriously had we not kept on insisting that we were from the Soviet Union. (Csaba left us at this point to prepare for his duties as the designated driver for the next day)

It was here when we met Marc Anthony (not J-Lo’s one), a half native half Canadian nationalist in full military suit who were selling pin-buttons and only accepted American dollars just to burn them on the street. That’s an interesting business idea, the package also included a 3 minutes long ideologically not so coherent rap song mostly about the demise of the west and the end of capitalism. Hmm, heard better. He actually did love us for being from the Soviet Union. 

Leaving our confused friend behind, we desperately wanted to find a bar, so we kept on asking for direction and forgot to drop the Russian accent so a nice gay couple warned us that we just entered the „gayborhood”. As we didn’t really care, we found a pretty fine gay bar to have a few beers. By this point our fake accent had stuck so much that we even kept it after switching to Hungarian and it took 10 minutes before we asked each other why the hell were we still doing it.

The gay district of Toronto is a pretty funny one, where the „gayness” is emphasized in a satirical way, e.g. there was a picture above the urinal in our bar from which a ZZ-Top style bearded motorcycle guy was looking right into your eyes grabbing inside his pants while you were peeing. My love for Toronto just gut reassured.

A few rounds of beers and some deep philosophical conversations later, we headed back for the Hostel just to have the worst 12 hours long hangover-drive back to DC the next day including a detour to find an Amish village. The success was limited but we could make a few pictures of traveling Amishes at least. Also, upstate NY and Pennsylvania is pretty beautiful!

On a cartrip this long, it's hard to agree on what music to put in, and the bad compromise is always the radio 90% of which is guys in emotional distress type of music, so we were eventually forced to find a weird element of the intersection of our musical taste: Celtic rock, or as Peti put it, "whiskey-whiskey-iszunk-baszunk" (whiskey-whiskey-we drink-we fuck) music.

Upon arriving back to DC, me and Csaba took the car back to IAD went home and fell asleep immediately. 

Perfect time to finish writing as the Grand Canyon is approaching on my right, it’s a pretty amazing sight from the air, I’m going to look at it for a little.

So long guys!

Nyugaton a helyzet..

Sziasztok,

Hát igen megint elég régen jelentkeztem, talán a tavaszi villámlátogatásom óta nem is, úgyhogy most van mit bepótolnom.

Kezdjük is akadémiai előrehaladásommal, név szerint azzal, hogy hivatalosan is Phd jelölt lettem. Ez egy Phd Oral Preliminary Examination nevű beavatási ritus keretében történt meg, amely egészen konkrétan egy órás előadást takar valami olyanról amivel majd a későbbiekben kutatás céljából foglalkozni kivánok. Aznap hárman voltunk sorosak, én voltam legkésőbb úgyhogy csak a sajátomra mentem el. A többiekét állitólag szédszedték a kedves oroszok, érdekes módon nálam egyszer se szóltak közbe és nem is kérdeztek semmit a végén. Hogy ez jó-e vagy rossz azt nem tudom. 

Komikus szint az egyik meglehetősen egzaltált professzor kölcsönzött az eseménynek, aki folyamatosan azt próbálgatta, hogyan tud hülyébbnél hülyébb dolgokat csinálni egy kávéspohárral. Először is nyilván nagyon súlyosak lehetnek az elvonási tünetei, mivel az utolsó cseppeket is a szájába kivánta diffundáltatni. Ez még önmagában nem vicces, de mivel a trükk szerves részét képezte, hogy mindehhez a kezét nem használta, a fél percen át foggal égnek tartott pohár látványa nem volt mindennapi. Amikor pedig az utolsó cseppet is kiélvezte akkor azzal kezdett kisérletezni, hogy vajon a poháron keresztül jobban hall-e engem illetve, hogy ehhez melyik végéhez kell a fülét tartania a pohárnak. Nemröhög-nemröhög.

A vizsga sikeres teljesitésének legfőbb következménye az, hogy többé nem kell órára járnom ha nem akarok. Mivel az utóbbi időben abszolút elhatalmasodott rajtam az ADD, nem nagyon tudok 20 percnél tovább odafigyelni egy beszélő emberre hacsak brillianciája nem láncolja magához érdeklődésem, ennek kifejezetten örülök. Az érem másik oldala persze az, hogy többé nincs mentségem, hogy miért nem researchölök.

Egyébként most egészen emberi időbeosztásban vagyok, 8 körül kelek egy nap és általában dolgozom benn vagy itthon estig amikor is napi kikapcsolódási hobbijaim űzöm. Hétvégén persze megint csak a féktelen, felelőtlen fiatalságé a terep, legalábbis estére (napközben azért dolgozni szoktam általában).

Egyik új hobbim a falmászás lett, Katelyn végre elcibált magával egyszer és azóta nem ereszt a dolog. Iszonyat jól megmozgat és leterhel, ráadásul van szellemi komponense is, néha kész rejtély, hogyan kéne azt a nyamvadt fogózót elérni. Egyenlőre az 5.7-5.8 sávban mozog a teljesitőképességem, de nem zárkózom el a további fejlődés elől. Ha esetleg valaki szokott járni otthon, akkor nyáron mehetnénk együtt, be kell valljam foggalmam sincs, hol vannak jó fal termek Budapesten. Egyszer még valódi sziklára is másztam, az mégjobban tetszett, igaz a tériszony is kicsit erősebb, de ha már az embert háromszor megfogta a kötél esés után akkor elkezd benne megbizni.

Örömmel jelentem azt is, hogy újra majdnem teljes értékű labdarúgó teljesitményre is képes vagyok, az intramural csapatunkkal egészen az elődöntőig meneteltünk, ahol is sajnos nagy csatában elvéreztünk, köszönhetően többek közt Mathias gyenge intuiciójának. Ez annyit tesz, hogy 5 meccs alatt sem tudott ráérezni, hogy a birókban van egy amolyan Pavlovi reflex arra, hogyha becsúszol akkor egyből sárgát kapsz. Ha még emberre is csúszol akkor meg pirosat. Ez több alkalommal tört orrot a borsunk alá, az esetek nagy részében sikeresen átlendültünk e nehézségen, sajnos az utolsó meccsen már nem sikerült. Majd jövőre.

A Salsát se hagytam abba, igaz nem nagyon találtam jó páros Salsa kurzust, úgyhogy végülis megmaradtam a Ruedánál, ami legalább megmozgat és lehet vele mindenféle buta fellépésekre járni. Ezen sorok irása közben éppen arra várok, hogy Victor barátom egy óra késéssel megérkezzen és elinduljunk a Világ Bank gálájára valami nagyon fancy Hiltonban Alexandriában (nem, nem Egyiptomban), ahol Salsa közben még majd egy kis unortodox gazdaságpolitikát is megpróbálok tanitani az egybegyülteknek és a jó tanulóknak kis Matolcsys kitűzőket osztogatok. Vagy nem. Az viszont tény, hogy kapok a fellépésért 50$-t. Nem is rossz!

Victor egyébként egy különös emberforma. Foglalkozását tekintve villanyszerelő, alacsony és atom latinó, ami kifejezetten predesztinálja a megállás nélküli Puzsér-II fokozatú okoskodásra. Tudjátok, amikor az ember bemegy egy kocsmába és azonnal meg tudja mondani, hogy ki a legiskolázatlanabb alkesz a krimóban, pusztán abból, hogy ki osztja a leghangosabban az észt az autószereléstől az akut bélféregkezelésen át a modern nanotechnológiáig bezárólag mindenről. A múltkor kaptam tőle életleckét is miszerint kocsi nélkül sose lesz csajom, utazni baromság, salsán kivül mindent hagyjak abba (najó a matekot ne mert abból élek). Egy picit elgondolkoztam rajta aztán úgy döntöttem NÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁT. Na de nem akarom bántani mert rendszeresen hazahoz practice után és ha messze van akkor néha el is visz (igaz, hogy az óra késés minimum, de hát istenem, belekalkulálom) és egyébként egy arany lélek.

[Kis szünet itt Victor megjött úgyhogy gáláztam]

Szóval a gála vmi irgalmatlanul jó volt, mi is jók voltunk a többi tánc is fantasztikus volt, volt hastánc, tangó, flamenco (ezeket egy Marsha nevű fenomenális csajszi prezentálta) aztán voltak afrikai ideodaugrálós dobolósok ééés egy félig amerikaiakból álló Carpathian nevű kelet európai táncokra specializálódott csoport, amit két amcsi srác vezet, engem tök meglepett, hogy mindenféle kelet-európai származás nélkül valaki nekiáll magyar, lengyel, orosz, ukrán, román néptáncokat művelni profi szinten kosztümmel és mindennel. Sajna magyart ma nem toltak (sose gondoltam volna, hogy valaha sajnálni fogom, hogy nem látok magyar néptáncot), de mondták, hogy van egy kifejezetten magyar tánccsoport DC-ben. Na oda se fogok járni természetesen, de már a létezése is kifejezett örömmel tölt el. Volt aztán még egy hand-dance csoport (ez vmi east coast swing fajzadék, de kifejezetten jól néz ki) és mi salsa ruedával.

A performanszok után open dancing következett, az is poén volt, de szárazon valahogy furán éreztem magam, úgyhogy Chinnel (egy csaj a csoportból) nekiálltunk maradék borokat lopkodni a kocsikról (mármint a félig teli üvegeket, nem a poharakat természetesen), valószinűleg többszáz dolláros borok lehettek, izlettek is. Utána már valahogy sokkal természetesebben mozogtam, táncoltam egy hölgyeménnyel (a projekt része volt, hogy vegyülni kellett a vendégekkel), akiről kiderült, hogy ő tulajdonképpen hercegnő vmi sejkségben. Ejha... 

Na de ennyit a táncról, egyéb bulikhoz is volt szerencsém, megint volt például themed party, most éppen a Kentucky derbi alkalmából Ashley-éknél, ami annyit tesz, hogy mindenki felöltözik vmilyen lóversenyhez illő ruhába. Mi Arijittal a kolumbiai gengszter stilust választottuk, persze ehhez sajnos shoppingolni kellett, de ez nem volt különösebb gond, mivel Ashley adott egy tippet, hogy azt a Value Village nevű helyet meg kéne nézni az egyetem mögött. Gyerkek, az egy mekka/mennyország/nirvána, stb. Először is a hely 90% abszolút szemét. Mivel second hand shop (thrifty store helyi tájszólásban), ezért olyan pólók kerülnek elő mint a Higgs családi reunion 2003 július 22. Vagy XY cég éves karácsonyi bulija pólók. A maradék 10% az viszont arany. 6 dollárért vettem egy olyan fehér nacit, amiért az első használója biztos hogy 100 fölött fizetett, találtam 10 egész jó pólót, két inget, egy övet és egy kalapot. Összesen fizettem 37 dolcsit ráadásul mivel véletlenül éppen csütörtökön mentünk még 25% kedvezményt is kaptunk a végösszegből. Sweeeeet... A végeredményt (kiegészitve pár normál boltban vett cuccal) facebookon láthattátok/játok...

Ezen a bulin derült ki, hogy az egyik ismerős mániája mostanában a magyar belpolitika, erről olvas-blogol és érdeklődik, úgyhogy két órán keresztül okitottam a lelkem, hogy némileg  tárgyilagosabb információkkal felvértezve vághassa macsétéjét a Budapesti események bozótjába mint amit pl. Paul Krugman blogjából szerezhet. Ami meglepett vele kapcsolatban, hogy tényleg őszintén aggódik a magyar demokrácia helyzetéért és valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy ő is az MSZP-nek dolgozna a New York-Tel-Aviv tengely mentén. Eddig is sejtettem, de ez most végképp rávilágitott, hogy nem csak a nyugatnak van sok sok megérteni valója velünk kapcsolatban, hanem ez forditva is igaz. Egészen mások a kiindulási alapok, az univerzálisnak tekintett értékek amelyek teljesen érthetetlenek nyitottság vagy/és itt eltöltött idő nélkül. Eric egyébként magát komcsinak tartja, de csak azért mert fingja nincs hogy valójában mi az a komcsi, (errefelé a komcsi szó kábé olyan mint otthon a szélsőségesezés, bárki aki nem a neokon-neolib gazdasági vonalon gondolkozik az általában hamar lekomcsizódik valami republikánus okostojás által) kénytelen voltam felvilágositani, hogy ő valójában szociáldemokrata, remélem nagyon azért nem fekszi majd meg a gyomrát.

Másik jó példa a reakciók hada a mai Obama nyilatkozatra amelyben kijelentette, támogatja a meleg házasságot. Nagyon jó emblematikus összefoglalás egy ismerősöm facebook hozzászólása:

"Ok I dont understand how people are still so strongly opposed to gay marriage...marriage is about love, and love doesn't have gender boundaries. I just dont get it"

Mert itt az egyik oldalon ennyiről szól a kérdés. Az ellenzők, akik valószinűleg egyenlőre többen vannak - lévén, hogy a magyar közvélemény tévhitével ellentétben az USA a világ egyik legvallásosabb, legkonzervativabb országa, egy pár liberális centrummal (Észak-Karolina alkotmányába például épp most vették bele, hogy a same-sex marriage alkotmányellenes és kész) - kizárólag a Bibliára alapozzák az ellenérvelésüket. Be kell valljam én magam sokkal toleránsabb lettem az üggyel kapcsolatban amióta itt vagyok, valószinűleg egyszerűen azért mert a meleg szó hallatán már többé nem a pávatollas, bibliával masztizó ratyi vagy Steiner Kristóf jut az eszembe hanem mondjuk Steve vagy Edward. Ez pedig egy egészen másik perspektivát ad.

Sokkal nehezebb általánosságban gondolkodni dolgokról ha az embernek hirtelen egy csomó konkrét példa kerül az arcába. Persze álszents sem akarok lenni, a smároló férfiak látványa még most se kifejezetten lelkesit, de miután Amerika konzervativ ország és az utcán szinte senki se smárol, ezzel viszonylag ritkán kell szembesülnöm, ha pedig mégis, akkor minden korábbi hitemmel ellentétben azért hozzá tudtam szokni és már szinte észre se veszem.

Megint más. Az utóbbi időben DC-t is egészen megszerettem. College Park továbra is szuburbánus rémálom, de maga DC tele van helyekkel, eseményekkel, amikre eddig kevésbé figyeltem oda most viszont egy csomó mindenen voltam. Kezdjük például azzal, hogy a tévhitemmel ellentében mégis csak van itt nem is kicsi elektronikus szcéna, amit Sam barátommal szoktunk látogatni, rentgeteg hangulatosnál hangulatosabb kocsma, 10$-os power hour. Minden vasárnap szabadfoglalkozású dobkör működik a Meridian Hill parkban, ami annyit tesz, hogy ha van egy dobod és elviszed akkor te is beszállsz és ha úgy tartja kedved akkor 5 órán át dobolsz, mig mások táncolnak rá teljesen spontán. Persze ha túl nagy a másnap akkor lehet csak a fűben rohadni vagy frizbizni idegenekkel. Vannak néha nappali koncertek is, egy ilyenen voltam kábé két hete, egész feelinges du 1-re menni d&b-re pattogni miközben néha hiphopot kever be a DJ és 7 éves kis szarosok pörögnek az afrójukon a break szőnyegen, művész hölgyek és urak profin graffitiznek, tornászok akrobatikát tanitanak, te pedig eszed-iszod a promóciós ingyen termékeket amiket osztogatnak és még le is barnulsz.

Aztán múlt szombaton volt nagykövetségi nyilt nap is a nem EU-s országoknak (az EU-s az most szombaton lesz), rá kellett jönnöm, hogy az a Dupont circle körüli része is gyönyörű a városnak, olyan épületekkel, hogy egy tisztességes latinamerikai kommunista mindet a földig C4-ezné, az indonéziai nagykövetség épülete például annyira szerény, hogy még a WC is márványból van. Maga a nap tulajdonképpen abból áll, hogy minden nagykövetség terjeszti a maga kultúráját, ingyenkaja, ingyenpia és mindenféle előadások, bemutatók (pl. kiderült, hogy az ausztrál benszülöttek törzsi zenéje tulajdonképpen house és dubstep) szórakoztatják a közönséget. Most szombaton lesz az EU-s országok verziója, nagyon kiváncsi leszek a Magyar Nagykövetségre. Úgy olvastam főznek gulyást.

Évad 4.

Sziasztok feleim,

Tudom, tudom, százezer éve irtam utoljára helyzetjelentést magamról, mentségem nincs, magyarázatom, hogy egyrészt nem történik olyan rettenetesen sok minden, másrészt nem szeretnék folyton ugyanazokról a dolgokról irni, de leginkább valóban a lustaság lett úrrá rajtam.

A szokásos repülőút leirásától eltekintek, mivel visszaidézni is fáj, hogy kénytelen voltam másodszorra is megtekinteni a Hupikék Törpikék 3D-t, ezúton is jelzem, hogy Neil Patrick Harris halott a szememben. Ha Barney tudná, mit csinál az őt alakitó szinész amikor nincsenek együtt, menten főbe lőné magát. Viszont a tapasztalat szerint még mindig tökéletesen tudok paradicsomlét kérni németül, amire büszke vagyok. Sőt egyszerre kettőt is csak mert szeretem és mert a Lufthansa fiatal légikisérő kisasszonya meglehetősen csinos mosollyal honorálta.

A Jetlaggel természetesen megint megszenvedtem, azt hiszem megtaláltam a főellenségemet, megint vagy 3-4 napba telt mire átálltam, fájt. Mivel sokáig voltam otthon Veletek, ezért nem sok pihire volt időm, kezdődött is a szemeszter. Az idén is a minimális megjelenéses tanóraszám elvét követem cserébe az az egy az a coadvisorom kurzusa és rettenetes. Tényleg, nagyon sok rosszul tanitó tanárom volt, de ez mindenen túltesz. Eleinte azt hittem csak én vagyok hülye ehhez, de nem, senki más se ért túl sokat, úgyhogy most nyugodtan érzem magam hülyének. Egyébként Dima rettenetesen aranyos, a múltkor két okosat is kérdeztem az óra elején, onnantól kezdve végig nekem magyarázott, a végére teljesen belefájdult a nyakam a bólogatásba.

Szociális életem továbbra is a helyén, sorozatos kocsmai triviák illetve $10 all you can drink power hourok jegyében telik. Ez utóbbi tényleg olyan mint amilyennek hangzik, fizetsz az elején egy tizest és még csak sorban se kell állni. Ennek persze meg volt az az eredménye, hogy itteni tartózkodásom ideje alatt először sikerült mozgásba hozni az antiperisztartikámat, hálaégnek nem voltam egyedül, úgyhogy nem szégyenkezem. Felfedeztem két germán sörházat is, mindkettőben literes korsóban adják a kellemességet, ami kifejezetten felüdit a standard pinthez képest. Ja meg adnak Bratwurstot is. Mindez persze nem olcsó, azt kell, hogy mondjam, hogy rendszeresen éjszakai életet élni DC-ben meglehetősen pénztárca-igényes. Egy átlag este 40-50$ simán elmegy, úgyhogy kénytelen leszek visszafogni magam mert rajtam nem hogy az IMF vagy az EU nem fog segiteni, de még unorthodox megoldásokat sem választhatok a deficitem redukálására. 

Többnyire Arijit, Oliver, Daniel, Laura, Donna, Ashley, Katelyn alkotják a rendszeres pubozó magomat, de mostanában Lucia is egész sokat eljön, ennek örömére a power hour alatt még gondoskodtam is az alkohol ellátásáról, maradjunk annyiban, hogy szerintem többet nem fogja engedni:) Danielen és barátnőjén keresztül szorosabbra fonódott a szociális hálóm pár ex-UCSD diákkal, akik ma DC-ben dolgoznak, na velük nehéz lépést tartani, mivel nekik igazi munkájuk van igazi fizetéssel igy a múltkor csak azon kaptuk magunkat Arijittal, hogy szó nélkül kifizették az összesen 60$-os fogyasztásunkat... Szintén összebarátkoztam Matt Brawley-val, aki szintén geográfus és mellesleg angol, a felesége pedig terhes, viszont tanitott nekem némi liverpool-i akcentust, úgyhogy az Anfield road-on már bárkinek elmondom, hogy "fiatal mókus" (valahogy igy: jong szkvirill).  A matekos haverokkal többnyire inkább hétközben vagyok, őket valamivel nehezebb becsábitani DC-be, viszont tegnap néztünk Steven Seagal filmet, amiben a főgonosz Chevy Chase és Christopher Walken törvénytelen gyermeke volt, a tanúlság pedig, hogy senki sem áll a törvény felett (vagy ha igen akkor Steven majd leszedi onnan).

Örömmel jelentem, hogy a bokám jól van, bár nem teljesen ugyanolyan mint eddig, a mozgási szabadságom még nem tökéletes, de már futok vele rendszeresen és működik. Focizni is voltam már de sajnos ott még nagyon érzem a hirtelen irányváltásoknál, hogy nem tudok időben és úgy megállni/elindulni ahogy akarok, illetve a kitámasztásnál adódnak komolyabb problémáim. Remélhetőleg majd megerősödik, most azt a tippet kaptam, hogy ugráljak a kádban féllábon. Azt nem kérdeztem meg, hogy miért csak zuhanyozás közben lehet, szerintem általánositani fogom az egész lakásra nézve. Többnyire heti kétszer futok és háromszor járok gyúrni. Mindezek következtében Édesanyám nagy örömére minden nap 8-9 körül már fenn vagyok, de még szoknom kell a reggeleket rendesen.

Életemben először voltam Salsa esten úgy, hogy táncoltam is, elég fárasztó dolog fejben, de gondolom gyakorlás kérdése az egész. Egy szegény lányt iszonyatosan beleforgattam a könyökömbe, de azután a pár másodperc után amikor a világvégét vártam nevetett és mondta, hogy inkább megtanit Merengezni ami meg annyira jól sikerült, hogy rögtön fel is kértek a következőre, úgyhogy azt hiszem fogom én ezt szeretni. Egyébként a srác aki a UMD Salsa Club-os órákat tartja elég profi, és addig rugdosott amig el nem mentem, úgyhogy ezúton is lerovom hálámat neki. Felvilágositott róla, hogy határtalan maximalizmusom nem éppen egészséges ezen a téren, a lányok nem azt várják, hogy egy 6 perces salsa szám alatt végig forogjanak mint a ringlispil, úgyhogy semmi gond ha nincs 200 trükk a tarsolyomban csak have fun... és teljesen igaza volt.

A másik projektem a gitár (megint), Katelyn akusztikusát lenyúlva minden nap gyakorolgatok egy kicsit, illetve Nathanieltől kaptam kölcsön két könyvet meg egy CD-t, végülis baromi lassan (sajna napi 10-15 percnél nincs többem rá) de fejlődgetek, minden esetre térjünk vissza a témára két év múlva...

No azt hiszem nagyjából kiveséztem az elmúlt két hónapot,  ha valami eszembe jut akkor majd irok mégegyszer, meg egyébként is igyekszem majd irni hamarabb (tudom az nem lesz nehéz)...

Na csááááóóó!

Season 3 finale

No hát harmadszorra is online búcsúzom, hogy offline feltűnjek az életetekben és együtt mindenféle PDA-kat kövessünk el (Public Display of Affection, tegnap tanultam), esetleg lemocsokrészegedjünk.

Utolsó posztként, az utóbbi időben felvett szórakoztató hobbimról mesélek egy pár sort, ez pedig nem más mint a Live Band Karaoke. Gondolom a név elég beszédes, úgyhogy nem sérteném meg azzal a nagyérdeműt, hogy elmagyarázom. Viszont azt kell mondjam, hogy iszonyatosan feelinges, hogy egy banda játszik mögötted miközben kornyikálsz. Hála égnek általában kedvesek és nincs nagyon kihangositva a mikrofon, de utoljára sajnos hallottam a saját hangom, hát nem volt vmi bátoritó:).

Minden második héten szoktunk járni csoportosan, engem már névről ismer a banda, igaz, hogy a Zsolt megfeküdte a gyomrukat, úgyhogy én csak Zoloft vagyok, ami egy antidepresszáns. Tulajdonképpen ez bók:) Gondoljunk csak Arijitra, aki hasonló körülmények között lett Armpit. Szegény.

Persze Zoloft már egy evolúció eredménye, először Zoltar voltam. Mennyivel kúlabb már, Zoltar a barbár harcos, aki farkasok közt nőtt fel...:) Aztán Donna megsúgta, hogy Zoltar a jósgép ami felnöveszti Tom Hankset a segitség felnőttemben.

Azóta egészen elhatalmasodott rajtunk az őrület, Mike-nak van mindenféle erősitője meg mikrofonja, úgyhogy könnyen lehet, hogy ki fogunk adni egy albumot:) Nem lesz jó.

Bűn és ... na hagyjuk

Tudom, hogy úgy tűnik mostanában keveset blogolok, de valójában minden érdekeset leirok ami velem történik, azaz amikor nincs poszt akkor is nagyon szorgosan tudósitok!

Ezúttal viszont van szerencsém megosztani veletek újabb találkozásomat a College Parki bűnügyi helyzettel. Történt ugyanis, hogy egy szép hétfő reggel nyúltam volna az irodai laptopom felé amikor Pataky Attilásan szólva kezem levegőt markolt. MAF??? (WTF??? szabadforditásban). Kiderült, hogy korábban reggel Ariel ugyanigy járt a laptop-töltőjével, de ő még nem gondolt rosszra, hiszen ismeri önmagát, illetve, hogy mennyire csacska (elvégre egy olyan srácról beszélünk aki véletlenül áthajtott a laptopján oda és vissza kocsival), gondolta biztos csak elhagyta. Aztán amikor Jake sem találta a hi-tech fülhallgatóját akkor egyértelművé vált a szituáció, a hétvégén egy kedves szarka járhatott az irodánkban és gondosan türelmesen kizsemlézte az értékeket.

Szerencsére a matematikai érzéke nem lehetett valami túlfejlett mivel azt nem észlelte a szerencsétlenje, hogy többezer dollárnyi tankönyv hevert mindenfelé, úgyhogy a 200$-os netbookom gyakorlatilag elhanyagolható ehhez képest. Hiába nem lehet minden bűnöző olyan érdeklődő az algebra iránt mint a barátaim a 48. és az Indian Ln sarkáról.

Közben az is eszembe jutott, hogy mintha egy héttel előtte olvastam volna arról, hogy a gondnok Fletch irodáját is felnyomták és elvittek egy csomó pénzt, pár perccel később pedig kiderült, hogy a miénkkel együtt egy professzor irodáját is felnyomták. Ez már felettébb gyanús kezdett lenni mivel a mi irodánkba egyszerű bejutni a tetőn és az ablakon keresztül, de Dr. Czaja irodájába maximum Parkőr Péter (aka pókember) juthatott be hasonló módon. Csak, hogy tudjuk kiről beszélünk,

a fenti képen a legbaloldalibb úriember (nem, nincsenek kommunisták a képen), a való életben még ennél is nagyobb, a keresztneve pedig állitólag egy hires lengyel medve keresztnevével egyezik meg. Nem irigyeltem volna a vendégünket ha épp munka közben lepi meg a professzort méghozzá rossz hangulatban.

Ezekután hivtuk a campus police-t, egy 20 percen belül meg is érkezett egy pufók, ám annál szorgalmasabb officer helyszinelni. Én a magam részéről keresztet vetettem az értékeimre, mivel még az életben nem történt velem olyan hogy a rendőrség megtalált volna valamit, ez esetben viszont csoda történt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, a váratlan fordulat körülbelül egy héttel az eset után következett be amikor is Jake azzal fogadott az irodában, hogy ott járt a mi detektivünk és közölte az elkövető kézrekerülésének tényét. Na most kapaszkodjatok, enyves kezű barátunk egy a matematika épületet életvitelszerűen használó csöves. Mint kiderült, már többször vitték be mi után nem tudott kielégitő választ adni a "What the hell are you doing here?" jellegű kérdésekre. Mike egyszer találkozott vele, amikor reggel nyolckor ment be órát tartani, kifogástalan modorú barátunk pedig ott szuszukált békésen a hátsó sorban. Az is lelepleződött, hogy kié az a sok fura kaja a lounge hűtőjében, meglepetés: az övé. Hiába élni tudni kell. Azért esze persze nem volt sok, Dr. Czaja számitógép kódjait (amiket a monitorra ragasztott kis cetlikről másolt le) és disztollát magánál tartotta, igy nem sok esélye volt kivágni magát amikor  az elsők között keresték fel a rend daliás őrei egy kis baráti csevejre.

Az igazi poén viszont csak ezután következett, mivel önjelölt kollégánk számitott a lebukásra, még aznap az épületben rejtette el a szajrét valahol az álmennyezetben. Namost ez egy négy emeletes 100as nagyságrendű teremmel rendelkező épületben nem éppen konkrét információ, úgyhogy szegény Fletch állhatott neki átfésülni mint egy 2000m^2-nyi plafont. Amikor utoljára beszéltem vele akkor kábé a harmadán volt túl, és addig csak három tűzőgépet és két esernyőt talált.

Egy hétre rá viszont a detektiv hivott, hogy találtak egy fekete dell netbookot, de meg kell mondanom a szériaszámot, hogy azonosithassák. Persze én naivan feltettem a váratlan kérdést: "Miért nem kapcsolják csak be és akkor ott lesznek az adataim rajta, szerintem az elég egyértelmű". Természetesen azt persze nem lehet, hiszen az tampering with evidence, és csak forensic úton lehet bekapcsolni, azaz elküdenék egy laborba hat hónapra ahol Horatio ha épp ráér belekukucskál és aztán esetleg visszakaphatom. Gondoltam ez igy nem móka, úgyhogy két órán át túrtam az email fiókomat és a dell accountomat mire végre nagy nehezen megtaláltam úgyhogy egy héttel később mehettem is átvenni régi új barátomat. Igen ám, de rá kellett jönnöm, hogy hülye voltam mivel én csak a laptop eltűnését jelentettem be, nem pedig a laptop+töltőét. Igy most vehetek egy töltőt, de azt hiszem olyan nagyon nem lehetek elégedetlen.

Azt nem tudom, hogy végül a plafonban volt-e vagy valahol máshol, mivel ezt az információt a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség nem hozta nyilvánosságra (mindig is tudtam, hogy egy Garamvölgyi László veszett el bennem).

Végezetül, kezeket fel aki tudta, hogy Eddie Murphy-nek énekesi karrierje is volt:

Haloweeeeeen!

Gondolom már mindenki látta, hogy két hete szombaton egy kék izé voltam, most igyekszem egy kicsit megmagyarázni:)

De előbb kezdem inkább azzal, hogy életemben elősször faragtam töklámpást. Nem is olyan bonyolult folyamat, első lépésként tököt kell vásárolni és ki kell lyukasztani a tetején. Mondjuk igy:

Persze nem ártott volna ha Katelyn előre szól, hogy ezen a lyukon át majd kényelmesen be kéne férnie a kezemnek. Végül is beleférni belefért, de a fistingen kivül csinálni már nem sok mindent tudtam vele:

Gyorsan el is cseréltem Katelynnel a tökömet, ugyanis a következő lépés az, hogy teljesen ki kell belezni a szegény párát és ki kell szedni belőle ezt:

Ez egy meglehetősen körülményes dolog de jó társaságban ugye repül az idő. Következő lépésként ezután arcot kell faragni neki:

Végül bekerül a mécses és voálá:

Nagyon pöpec:) Mindannyian csináltunk magunknak (Kivéve Shirley-t), ime:

Szerintem cukik.

A tökökkel végezvén el is indultunk a haloween buliba. Mókás ilyenkor a város, beöltözött emberekkel van tele a metró és mindenki hülye. Oli és én persze még nem voltunk beöltözve, mivel a mi esetünk speciális. Sokat gondolkoztunk rajta, hogy mik legyünk, triviális ötletként eszünkbe jutott, hogy az immigrációs státuszunk eleve nonresident alien úgyhogy önmagunkként is beleillenénk a party theme-be. Ez viszont elég gagyi lett volna, valljuk be.

A második remekbeszabott ötlet az volt, hogy legyünk Navik. Gondosan ki is néztük, hogy ezt hogyan is lehetne megvalósitani, igy akadtunk rá a liquid latex nevű förtelemre. Nagyon pöpecnek tűnt, nem fog, lehet alá venni ilyen előkrémet akkor borotválkozni se kell, nagyon jó. Hát nem egészen. Megérkeztünk a party helyszinére Teresáékhoz és neki is láttunk a bemázolódásnak. A cucc fél óráig szárad, és addig meg se szabad mozdulni. Az igaz, hogy megszáradván nem tapad semmihez, viszon önmagához és a bőrünkhöz annál inkább. Eredmények:

1. Zsolt keze elfárad, leereszti ezáltal összeragad saját magával. A szétválasztás szörnyű kinok közepette sikeres.

2. Zsolt és Oliver elsétálnak egymás mellett a buliban, véletlenül összeér a hátuk. A szétválasztás szörnyű kinok mellett sikeres.

3. Zsolt elálmosodván oldalra forditja a fejét, arccal hozzáragad a saját vállához. A szétválasztás szörnyű kinok közepette sikeres.

Azért olyan rettenetesen rosszul nem nézett ki:

Szegény méhecske...

A dolog egy másik hátulütője az volt, hogy a fent emlitett szétválasztások közben az egyik összeragadt festékről leszakadt a latex, úgyhogy  a végére már eléggé nyúzottak voltunk. Aztán Katelynnek vicces kedve támadt és elkezdte széttépni Olit. Onnan még sikeresen elmenekültem, viszont pár perccel később kénytelen voltam megadni magam Donnának.

Hölgyeim, teljes mértékű tiszteletem mindannyiótoknak akik gyantázzátok bármilyen testrészeteket. Most már tapasztalatból beszélek, ugyanis a primer nem volt éppen a leghatékonyabb. A mell és a hasszőröm megúszta (a kinokat persze nem), a karom viszont olyan mint egy újszülött babuci popsija. Azt hiszem jövőre valami más leszek.

A bulin volt egyébként Chewbacca (igazi nagy szőrös, bár a wookie-t kicsit törte), angry bird hadsereg, méhecske, abszint-tündér, hatalmas pillangó, stb, móka volt!